2010. 04. 24. Győr - Critical Mass
2009.07.31. - 08. 01. RÁK Fesztivál Kissomlyó - Reggae Camp Monorierdő
Másnap indultunk Monorierdőre amely a 2009-es Reggae Camp-nek adott helyszínt. Egy macskára és a nagy melegre ébredtünk fel vendéglátóink padlásszobájában ahol is a földön meg vendégágyakon aludtunk. Az ébredés után evés( a tegnapi koncert helyszínén ahol éppen Pannonia motoros találkozó volt, ahol nagy konstellációkra döbbentem rá a Pannonia motorok logóját illetően) aztán hála Kicsinek 1-re eljutottunk Sárvárra, ahol ismét csatlakoztunk a brigádhoz és elindultunk a Shanti Ska Tones első Dunát átlépős koncertjére(volt már dunai is meg átlépős is de az nem tekinthető igazi dunatiszaközinek:). Körülbelül fél 5re odaértünk a Reggae Camp helyszínére ahol is a szombat délután 6-os műsorsávot sikerült megcsippentenünk. Azt el is felejtettem mondani, hogy a Kissomlyói koncert előtt Nagybezzi úgy gondolta, hogy mégis folytatná a velünk való zenélést, így a RÁK fesztiválos volt az első buli, ahol 9en álltunk a színpadon. Érkeztünkkor a Ladánybene simította az utolsókat az esti hangzásukon ( semmi képzavar). Negyed hattól álltunk be mi is és pontosan 6kor kezdtük az első számot. A hangosítás pazar volt, és ahhoz képest, hogy mi hármanan ( a RÁK fesztiválon ottmaradottak) kb 3-4órát aludtunk (volt aki a másnap reggeli meló miatt annyit sem) és többet utaztunk mint amennyit aludtunk, összeszedtük magunkat és meglehetősen pontosan, vagy inkább a körülményekhez képest pontosan játszottunk, ezzel felzárkózva a mindig pontosan játszó többiekhez. Mivel elég korán játszottunk és a campen az élet 8körül kezdődött, így nem túl sok ember táncolt, de állítólag még így sem panaszkodhatunk a többi naphoz képest.
Nagyon jó lenne jövőre is játszani a RÁK fesztiválon és a Reggae Camp-en is, mert mindkettő nagyon szerethető, pozitív, családias fesztivál.
2009. 05.28. Várpalota - Pannónia Fesztivál
2009. 03. 22. Budapest - Dürer Kert
2009. 01. 30. Szombathely - Pannónia Étterem
2008. 12. 20. Budapest - Dürer kert
2008. 09. 26. Szombathely - Cinema Café
képek és beszámoló itt
2008. 07. 25. Kissomlyó - Rák fesztivál
Aztán felpakolás és Do the SKa! Nagyszerű dolog volt, hogy az első pár szám után a közönség rájött, hogy milyen zene is a milyenk és mit is kéne táncolni rá, és amikor ez megtörtént akkor már nem volt gond. Bár nem volt sok ember (kb 50-70) mégis nekem úgy tűnt, hogy végre olyan helyen játszunk ahol szeretik a zenénket (pláne úgy,hogy nem is hallottak rólnk) és úgy általában a zenét. Amikor végeztün az egyik szervező átvette a mikrofont és ránkparancsolt, hogy le ne merjünk menni és azonnal játszunk még valamit. És mire jövőre megyünk kész lesz a rólunk mintázott szobor is. Hát ez igazán jól esett és játszottunk is még egy kis talpalávalót. Bár a hangosítás nem volt csúcs, a színpadra nem fért fel a fél zenekar, és hatalmas tömeg sem volt, mégis azt mondhatom, hogy idegenben nem nagyon játszottunk még ilyen jó közönségnek. És maximális tisztelem a fesztivál szervezőinek, mert egy ilyen fesztivált összehoztak és megpróbálnak tenni valamit azért, hogy a ne csak a falunap legyen a tüzépes Feri szinti-örökzöldjeiből álló koncertjével, hanem igenis élőzenét próbálnak hozni az embereknek. ÉS kevés ilyen falu van szerintem. És gondolom, hogy nem a pénzért teszik mert a belépő 50ft volt, amennyiből a szigeten megnézheted, hogy mit lehet kapni a pultnál. Sokan jöttek oda gratulálni és megkérdezni mi a nevünk mert utánunk fognak nézni, és páran megpróbáltak átcsábítani minket egy kis örömzenélésre a kocsmába, a zenekar fele maradt és nyomta is a zenét hajnalig. És itt sikerült begyűjteni egy kis folklór gyönyszemet, ugyanis a hangosító úr mondta,hogy ő sok haknizenekart hangosított és élt meg olyat, hogy valaki a következő képpen konferálta fel a számot:jöjjön a sztivi vanzertől a csocseszkó! És a szavazós szál sem zárult le, ugyanis pár nappal a koncert után katuk a telefont, hogy mi nyertük meg a görögországi utat ráadásul nagy fölénnyel, ez úgy lehet, hogy a lelkes közönség egyszerűen megfogta a szavazólapot áthúzta az egyik zenekart ráírta, hogy shanti és kész. Lehet,hogy egyszer én is meglépem ezt egy népszavazáson, csak én a MKKP-ra fogok szavazni. Remélem jövőre is meghívást kapunk erre a remek fesztiválra.
2008. 06. 28. Kőszeg - Club Flash - Downhill Magyar Kupa
Aztán rájöttünk, hogy EB kivetítés nem lesz mert nem rendeznek bronzmeccset az EB-n, és még arra is, hogy másnap lesz csak a nagy verseny szóval valószínű inkább mindenki rápihen a következő nap fáradalmaira. Így amikor odaértünk a helyszínre szomorúan láttuk, hogy enyhén szólva sem sok ember jött el, pár ismerős, néhány biciklis... És amikor felpakoltunk akkor még hozzájött az is, hogy a hangosítás nem lesz túl jó. A dobot ugyanis kb 3mikrofonnal lőtték és mivel elfogytak az állványok ezért a perkát már csak úgy lehetett, hogy a színpad tetején lévő vason lett átdobva a mikorofon meg hasonlók. Az igaz, hogy az énekmikorofon olyan rokkabilis, ezüstszínű,rácsos, tudjátok milyen volt. Hát ennyi idő távlatából ezek maradtak meg nekem. Nem szólt jól, kevés ember volt.
2008. 06. 27. Budapest - PASO ska reggae tábor
Mi a középső három napból a középsőben játszottunk a nap közepén:-). A koncertek a csónakházban zajlottak, kint pedig a legjobb zenékből válgotattak a selectorok, volt ska/reggae filmvetítés (inkább koncertrészletek voltak), strandfoci, Lipi strandot csinált a táborozóknak:-). Mi tehát a fesztivál kellős közepén játszottunk délután öt órakor. Pici csúszás volt a beállás miatt, de az mindig van. A legnagyobb baj az volt, hogy a nézőtér szinte teljesen üres volt, és senki nem táncolt max egy nagyon picit, ami egy ska zenekarnak eléggé kedvét szegi, ráadásul bent a csónakházban nem szóltak túl jól a koncertek, én (Roli) az egész koncert alatt nem hallottam túl sokat és a legrosszabb formámban voltam, sok kedvem nem is volt játszani mondjuk. Persze ez nem a fesztivál vagy a csónakház hibája volt. Ez így jött ki, de remélem a koncerten ez nem érződött annyira. Két szám között meg lehetett volna számolni hány taps hangzott el, így nem is beszéltünk sokat csak játszottunk. Nem tudom, hogy a zenekart nem szereti senki és azrért nem jöttek be az emberek( remlélem nem így van:-) )vagy csak egyszerűen mindenki inkább kinn a napon fetrengett vagy a városban evett valamit. Én azt hittem,hogy egy ilyen rendezvényre azok jönnek el akik imádják a ska-t és most meg is kapják három napon keresztül. Jó valószínű "ska közeli" emberek jöttek el csak éppen...
A koncertünktől függetlenül, a táborban jól éreztük magunkat, strandfociban a zenekari csapat Takival és RuntotheSun Ricsivel kiegészülve legyőzte a 8évesekkel kiegészült helyi erők csapatát (5-3ra, Ádi és Balázs látványos átlövéseivel, valamint Zenkó győzelmet jelentő góljával), Andrónak lett egy új kedvenc zenekara a Kettő-kettő akik tényleg nagyon jó koncertet nyomtak. Akkor hallottuk őket először de szerintem nem utoljára. Mindenesetre nagyon örültünk,hogy játszhattunk ebben a táborban és így mi is hozzá tudtunk valamit tenni az egészhez. Remélem jövő nyáron is lesz ilyen és rengeteg ember látogat ki rá.
2008. 06. 22. Sárvár - Fürdő
2008. 05. 10. Szombathely - OMK
2008. 04. 26. Zalaegerszeg - Club Grabowsky
2008. 03. 22. Keszthely - 512
2008. 02. 01. Szombathely - OMK
2007. 12. 31. Sárvár - AZK
2007 október környékén kaptam egy ímélt a sárvári müvelödési központtól, hogy lenne-e kedvünk játszani szilveszterkor a várban ami egyben az AZK 20. szüniapja is. Sokat gondolkoztam rajta, hogy vajon jó ötlet-e játszani 31-én, de végül meggyöztem magam, és többiek is úgy gondolták, hogy jó buli lesz. Egyedül Ádi gondolta úgy, hogy köszöni szépen de inkább itthon marad. Sárváron játszottunk már egyszer és nagyon jól éreztük magunkat és viszonylag sok ember jött el. Akkor a Nin-Jah társaságában léptünk fel. A szilveszteri bulin pedig az In-House-Drive-by-al és Dj Resistával toltuk. Délután négyre kellett odaérni, hogy bepakoljunk és beálljunk. Persze az egészböl nem lett semmi. Mert úgyis az elsö zenekar áll be, akkor meg mi feleslegesen fontoskodunk ott. Ez volt a szervezésben az egyetlen gyenge pont. Azt el kell mondanom, hogy ilyen alapos szervezéssel és felkészüléssel még koncerten nem találkoztam. Rengeteg plakátot kaptunk, neten is sokfele lehetett látni a koncert beharangozóját, a vár szilveszteri díszekkel volt tele, az asztalon hamutartók és némi ropogtatni való, továbbá a szilveszteri buli plakátjával ellátott 2008-as kártyanaptár is volt. A vár másik részén kaptunk egy fütött termet ahol tudtunk aludni meg amolyan beksztédzsfélének is szolgált. Jó persze nem egy hotelszoba, de mégis ilyen eddig még senkiben nem merült fel, hogy vmi szállást biztosítson. Legalább a lehetöségeihez képest. Meg amikor az ember január elsején 3-4óra körül úgy gondolja, hogy "megállnék Vágó úr vegyük le a zenét" akkor teljesen mindegy, hogy hol döl le. De erröl még a késöbbiekben is lesz szó. Az elsö zenekar az in house volt, akik 10 óra körül csaptak a húrok közé, és talán túl nagyot csaptak mert a basszusgitáron elszakadt a húr, így P sokat megélt gitárja megélte azt is, hogy milyen egy rokkoncerten basszusgitárnak lenni. Az eseményeket mi hátrébbról követtük és mire elöre keveredtem nem értettem mi ez a nagy mozgolódás, aztán kiderült, hogy vége az in-house koncertnek és lassan neki is állhatunk felpakolni. Gyorsan fel is szórtuk a cuccainkat és 11után nekiálltunk. Mi úgy terveztük, hogy játszunk fél 12-töl éjfél elöttig, és utána még 40percet kb, de mivel elöbb kezdtük így nem tudtuk, hogy mi legyen mert annak kevés értelmét láttuk, hogy 2008-ban a második rész három számból álljon. Próbáltuk húzni az idöt ameddig lehetett, pontosan nem tudom már, hogy mikor álltunk neki, pedig a telefonom végig be volt kapcsolva ami nem túl jó dolog, föleg ha megcsörren és minden erösítö nekiáll pittyegni. Éjfél elött abba is hagytuk, és vártuk, hogy eljöjjön az új esztendö. Ekkor jött a szokásás pezsgö, buék párosítás. Ezek után ismét hangszert ragadtunk és belekezdtünk a 2008-as év elsö Shanti koncertjébe. Azt szokták mondani, hogy aki amit az új évben elöször csinál, azt fogja csinálni egész évben. Hát remélem, hogy nem öt embernek fogunk koncertezni idén. Ugyanis mindenki elment a tombola sorsolásra és max 10ember maradt ott és hallgatott minket (a tombolán a Zenkó nyert egy dvd-t meg egy süti recept könyvet, nagyB és Szandra pedig egy sokdarabos puzzlet). Pár szám elteltével visszaszivárogtak az emberek de akkor már csak pár dal maradt. Hát nem volt egy sikertörténet de legalább ezt is megtapasztaltuk. Miután nagyjából egy helyre pakoltuk a cuccokat felmentünk (mert addig ugyanis lent voltunk a pincerészben) és hallgattuk az elmúlt 20év legnagyobb slágereit. Egy asztalhoz ültünk és megbeszélgettük mi volt és ülve táncot imitáltunk. Ez utóbbiba egyre jobban belejöttünk ami késöbb két óra masszív ugrálásos, bídzsiszes, indusztriálteknó tánc örületté kulminálódott, persze ezt mindig szoktuk csinálni, a zenén kívül nem érdemes semminek jelentöséget tulajdonítani. Amikor úgy gondoltuk, hogy eddig és ne tovább, akkor Balázs takarodót fújt és visszavonultunk a fütött termünkbe és mindenki aludni próbált, ott ahol éppen megágyazott (leleményesebbek hálózsákban, kevésbé azok pedig székeken meg asztalokon). Amikor már szinte mindenki hozzászokott, hogy a szék karfája eggyé vált a májával és az asztal is már-már puhának tünt, beállított Zenkó aki elmondása szerint "majdnem táncolt egy csajjal" de ehelyett inkább semmi se lett, meg egyéb más okosságok, majd ezekután felkapcsolta párszor a villanyt, csak a békesség érdekében, a csapat úgy gondolta megcsillogtatja a magyar nyelv legszebb káromkodásaiból álló szófüzéreit (bocs), így a fennt említett müvészúr elment még bulizni, és amikor visszetért már be se jött csak egyszerüen felvett egy olyan alvópózt két egymástól 1m-re lévö fal között, hogy ihajj. Kilenc körül ébredtünk fel (de csak 5en maradtunk, mert a többiek nem tudtak volna hogyan hazajutni), gyorsan kitakarítottuk azt a nüansznyi kis szemetet, csikket, üres üveget amit kb 14ember hozott létre az este folyamán. 11-kor Köszegen Zenkó még példát statuált a csótón, hogy hogyan is kell bulizni. Nos így nyitottuk a 2008as évet.
2007. 12. 21. Köszeg - Garabó
A garabós koncertröl nem nagyon tudok mit mondani. Ugyanaz volt mint az elözö, csak ezen szülinapom volt.
2007. 12. 14. Fertöszentmiklós - RR
December 14.-én eleget tettünk a Run to the Sun meghívásának és elmentünk Fertöszentmiklósra, hogy egy nagy bulit csináljunk. Egy új helyen került megrendezésre a koncert, talán az elsö ska buli volt. 9kor kezdtünk volna, de nem volt sok ember. Ehelyett hallgathattam, hogy Szombathelyen Belga van. És Györben Subscribe... Hát egyikre se mentem volna el. Inkább a shanti meg a szinte üres hely. Na de aztán tízre változott a helyzet és megjöttek a helyi erök, és kezdtünk is. Meg kell említenem, hogy Balázs nem tudott velünk jönni, mert beteg lett. Szóval csak heten voltunk. Egész jól játszottunk, de érezni lehetett, hogy nem próbáltunk egy ideje és ha igen akkor is keveset. Egyetlen bosszantó dolog volt. Ugyanis a klub egy L alakú hely lényegében, az emberek java az L nek abban a végében táncolt, ahol mi nem láttuk öket, de a pult nagyúr, Ö nem mozdul. Run to the Sunra nagyon jót táncoltunk. Amikor végeztek mentünk mi is haza.egy beszélgetést megint idéznék. Az egyik fél a pultos, a másik egy nagyon nagy darab srác aki úgy indult el felém, mint aki szét akar verni. Persze egy picit már ivott, de csak a gátlásai miatt Ahelyett,hogy megvert volna inkább meghívott. na itt a beszélgetés:-két mézes vilmost meg egy üveg kólát kérek-kicsi vilmost?-ja amilyen te vagy (háhá....persze hozzá képest...)-ilyenekre baszod el a pénzed?-igazad van. A kólát nem kérem.
2007. 12. 08. Köszeg - JUK
December 8.-án ismét Kőszegen toltuk a várban a Mississippi Moon társaságában. Mi játszottunk elöször. Jó volt. Sok ember. Tele volt a tánctér. Mississippi koncert jó volt. Képzett zenészek. Ezt hallani is. Korán vége lett. Éjfélkor záróra volt.