2007. 10. 18. Budapest - Trafó

A Volt fesztivál gyötrelmekkel teli elsö/nulladik napján hívott fel Lipi Brown a pasobol, hogy aznap este kellene játszanunk a trafóban. Persze sajnos nem tudtunk elmenni, de megígérte, hogy októberre összehozunk egy bulit amin majd játszhatunk. Egy kevés szervezkedés után az október 18 lett az idöpont a Skambulance-al, a Two-tone Army Sound Systemmmel és a Sound Sistazzal. A koncert napján délután ötkor indultunk és fél kilenc körül már ott is voltunk a Trafóban. Túl sok ember nem jött aztán el ami betudható egyrészt annak, hogy csütörtök volt, meg a Trafóhoz közel nyílt egy hely ami hasonló tematikára épít (ska,reggae,sound systemek). Szóval körülbelül voltunk olyan 50en plusz még a "vip"vendégek. Egy rövid-összeszerelés-nem tudjuk mire de várunk-beállás kombó után 10óra körül kezdtünk. Itt játszottuk elöször a zenekar új kedvenc számát a Columbot, bár Dorina még egyenlőre köszönö viszonyban volt a szöveggel:). A koncert két csúcspontja a balkán+buba mara volt, a másik pedig a Welcome to Tijuana. Koncert közben oda is jött egy srác, hogy ha visszatapsolnak minket akkor az legyen benne. Hát benne is lett. Az egyik legérdekesebb dolog az volt, hogy Dorina beszélt egy sráccal aki elmondása szerint (a srác elmondása szerint-szerk.) hallott minket a Szigeten és annyira megtetszett neki, hogy képes volt Szegedröl,tehát SZEGEDRÖL feljönni a mi koncertünk miatt. Hát mit lehet erre mondani, maxi respect és adtunk is neki egy demót ajándékba, ha már ekkora hárdkór rajongó:). Utánunk a Skambulance játszott és a koncert után meg Lipi és Mc Kemon szórakoztatta a nagyérdemüt egy kis dob+ének jammel. Zenkó kitalálta, hogy ha az van akkor játszunk már mi is, mondanom se kell, hogy 5percen belül már mi is a színpadon voltunk, Andró gitározott, én(roli) basszusgitároztam (végre 4 év után elöször, ha azt nem számoljuk mikor a kuplungban egy számra felmentem) és Zenkó kongázott. Amit persze rosszul tett, mármint nem a kongázást hanem azt, hogy nem vette le a gyürüjét, mert az ujjai 10es dobverö méretüre dagadtak, véreztek, és nem tudta levenni a gyürüt. (De hiszen Hillel Slovaknak (rhcp) is akkor volt jó egy próba ha utána a vért kellett lemosni a koptatóról). Aztán nem maradt más hátra csak bepakolni a kocsiba, megköszönni a lehetöséget, de biztosítottak minket arról, hogy tetszik nekik amit csinálunk és feltétlenül szólnak ha lesz valami. Aztán az élet nem állt meg és másnap/aznap egy-két óra hálózsákban, próbateremben (petya), vagy otthon alvás után mindenki ment bioszra vagy éppen dolgozni. Ennyi. Ja és ezennel elnézést kell kérek Petyától és gitárjától ugyanis elvesztettem a pickupváltós gombját a Trafóban nagy igyekezetemben. Elnézést.

Nincsenek megjegyzések: